2007. december 23., vasárnap
2007. december 16., vasárnap
A régi-új lakásban



Feltettem pár fotót is, bár már volt néhányotoknak szerencséje élőben látni a megújult lakásunkat. Én élvezem nagyon, hogy segíthetek főzni anyának, meg hogy végre újra főz nekem, és nagyokat játszom Rézivel, eldobom a labdáját, aztán műnevetéssel kísérem, ahogy érte szalad. Egyre több szót tudok, sőt most már egész mondatok is egyre többször hagyják el a számat, pl: "appa! ojjo fútta", azaz apa kifújta az orrát. Pénteken voltunk egy kedves doktornéninél, aki egy olyan szobában lakik, ami tele van játékokkal és ugyan sírtam kicsit mert persze megvizsgált, de nem annyit mint máskor, mert nem kellett levetkőzni, és végig anya ölében ülhettem, ő meg csak benyúlt a pólóm alá a hallgatójával és megvárta míg megnyugszom és úgy hallgatta meg a tüdőmet és a szívemet. Aztán kaptam lufit is. Apa itthon felfújta, de jó hamar kidurrant. Aki tud, hozzon nekem lufit. Jó nagyot, mert itthon csak picik vannak. Persze ezek is szólnak jó nagyot, mikor kidurrannak. A doktornéni azt mondta, hogy a szememnek semmi baja, mert anya emiatt vitt oda, vagyishogy be volt dagadva az egyik szemhéjam, és nem voltam szép így. De a torkomat pirosnak látta, és azt mondta, hogy hétvégére be is fogok taknyosodni. Igy is tettem. Ma délelőttre betaknyosodtam, azóta megint jönnek ezek a porszívóval és kiszipkázzák az orromat. Nem baj, én mindig meghallgatom a maci meg a majom pocakját és néha ki is szívózom az orrukat, na meg időnként lázat is mérek nekik. Igyekszem meggyógyulni, hogy még karácsony előtt találkozhassak Lilivel, Ádámmal és Katával, mert most csak telefonon tudunk dumálni. Ma is mondtam az Ádámnak, hogy "Mukatete" remélem elmondta a Lilinek. Múlt hétvégén itt járt a Marci a szüleivel és sokat használta az autómat meg mindig el akarta venni, amivel épp játszottam. Ő már nagyon nagy fiú, a bölcsiben is ő a legnagyobb.
2007. december 7., péntek
Bob és Bobek, alias a Borsics ikrek megérkeztek november 25-én
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


