Este lefektetés után 2 perccel kiabál, hogy "Apaaa, apaaaa". Helyette én mentem be hozzá, erre ő:
"Anyának nem szóltam. Apának szóltam."
Ugyanígy esti lefekvéskor, miközben mászik be az ágyába mondja: "Apa kihalkította a bácsit, hogy alsszak."
Reggel mikor felébredt és bementem hozzá megkértem, hogy másszon ki az ágyából egyedül - többször megbeszéltük, hogy én már nem bírom el őt a hasam miatt -, mire ő: "Apa elbír, mert már öreg."
Ezután bemászik mellém az ágyba, elhelyezkedik mellettem és azt mondja: "Anya te szórakoztatsz, én meg fekszek."
2008. július 23., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
6 megjegyzés:
Azt játszottuk, hogy leoltotta az olvasólámpát, erre elaludtam, majd felgyújtotta (3-4 másodperc múlva), erre felébredtem ijedtséget imitálva. Annyira megsajnált, hogy minden alkalommal mondta: "Papa, ne vonyíts!"
Megjegyzem lehet, hogy nem játsszuk többet, félek, hogy kijön a vezeték a billenőkapcsolóból, mert rángatja, mint egy kötelet.
le kell írni ezeket, hogy majd ő is tudjon rajta szórakozni, ne csak mi:o)
Mennyire igazad van. Ezért:
Blanka nagybátyja, Ádám fiam, két éves korában ezt mondta mikor bementünk az első saját lakásunkba és egy kicsit ült az ágya szélén: "ú házba lapunk"
Vagy a zongorázásra: "bigorázik a bácsi"
Annyira jó ezeket olvasni! Még!még! Még! :)))
(és ölelgethetnékem lesz tőle, úgyhogy most megyek, és megkeresem Koffkamacskát!)
jo a poenja a bakkanak!
Blankáék nem néznek tévét, bevallom nálunk lát időnként DVD-ről természetfilmet, macisat, majmosat, vízipókosat. Ma reggel átjött a szobámba és mellémfeküdt, ahogy szokott és bekapcsolta a tévét, majd lépegettünk gyerekfilmet keresve. Már volt ilyen régebben, akkor úgy indult a belenézésünk, hogy gyerekfilmet fogtunk, de az egyik gyerek hasából fúró nőtt és átfúrta magát egy ház falain. Ma sem néztük sokáig. A ma reggeli utcai sétán itt a faluban viszont újságolta köszönés helyett mindenkinek: "Ma néztem egy tévét" . Anti szomszéd (akit a többi szomszéddal és kutyájukkal együtt név szerint ismer és meg is szólit, nem hallota a "köszönést".
Erre Blanka nekem megmagyarázta a helyzetet: " Anti nem hali" . Mégis csak jó dolog a tévé.
Megjegyzés küldése