2007. október 28., vasárnap

Élet az esőben

Végre beadták a kulcsot ezek az én szüleim, felöltöztettek vízálló dolgokba, és levittek a szakadó esőben sétálni. Eleinte anya valami fekete dologgal eltakarta előlem az eget, aztán meg ahogy néztem fel apára mindig valami a szemembe esett, és akkor mondtam, hogy mehetünk vissza, de nem mentünk, kicsit tovább vittek és holmi kavicsokkal csalogattak előre. Aztán már tócsáztam is, tapicskoltam benne a gumicsizmámmal rendesen, nagyon vicces volt. Igazából az eső csak víz, és ha esik az eső, akkor az csak annyit jelent, hogy minden vizes lesz. Ez nem is olyan vészes, nem? Csak be kell öltözni űrhajós szerkóba és máris lehet tócsázni.
Monyónak üzenem, hogy csak az új piros picimet (=cipőmet) nem akartam eltakarni a Marci barna overalljával, azért hajtottam fel, így legalább az egyik cipőm kilátszott.
Anya megint levágta a hajam. De csak elől. Szép vagyok így is, majd megkérem fotózzanak már le.
Ja, és miután végignéztem, ahogy anya a körmét vágja, és mutogatta, hogy milyen szép rövid lett, rájöttem, hogy ez igazából nem is olyan vészes, például nem is fáj, mint ahogy eddig gondoltam, és nevetgélve hagytam, hogy vágja az én körmömet is. De a hajmosásra már azért nem lehetett ilyen egyszerűen rávenni.
Most kicsit megálltam, elővettem egy doboz zsepit, és megszámoltam, tényleg 100 darab van benne. Apaka nem örült. Nem értem őket néha.
Küldjetek napsütést, puszi, sziasztok

2 megjegyzés:

iszting írta...

bakka,
nagyon jol es viccesen fogalmazol!
wann kommst du wieder nach hause?
a hajmosas szerintem meg jobb is, mint a koromvagas, probald ugy folfogni, h shiny, silky hajad lesz, behatol a b5-provitamin, amirol senki nem tudja, micsoda, de majd ha nagyobb lany leszel, bedolsz te is neki.
pupi

iszting írta...

bakka,
vagy te, vagy anyukad, vagy tolem akar apukad is, de adjatok mar jelet, hat mi van mar, spinnst du, oder was?